A mai, vásárló-fogyasztó, halmozó, gyűjtögető, pénz,- és hataloméhes világban, a felgyorsult, bedaráló mókuskerékben ,megfeledkezünk a megosztásról. Sok esetben figyelmen kívül hagyjuk, vagy eltévelyedünk, vagy észre sem vesszük, hogy mennyire fontos a megosztás.
Jövünk és megyünk, nap nap után halmozzuk a számunkra értéknek találtatott, kézzelfogható érték-tárgyakat, élelmiszereket, és eszközöket, közben pedig megfeledkezünk a környezetünkről, a másikról. Rövidebb, vagy hosszabb időre, de megfeledkezünk, mert hiszen emberi tulajdonságaink közé tartozik a zsigereinkből eredő, természetes önzés is. Tudjuk, hogy valahol, kicsit, vagy jobban, de önzőek vagyunk. Szeretnénk, sőt akarunk kicsit, vagy sokat magunknak. Kicsit, vagy sokat ebből is, és abból is. Kicsit, vagy sokat valamiből, valamitől, valakitől. Mindeközben megfeledkezünk való önmagunkról. A bensőről, a benső gyermekről. Arról, aki valóban odafigyelésre, és oda-adásra vágyik. Arra, hogy ami belül lakozik, az kívül is helyet kapjon. Megosztódjon. Megosztódjon egy puszta jelenléttel, egy kedves szóval, egy mosollyal, egy meghallgatással, egy simogatással, egy öleléssel. Megosztani önmagunkat másoknak, másokkal azért, hogy valóban adhassunk, és valóban kapjon a másik fél egy különleges ajándékot. Egy olyan ajándékot, mely maradandó. Melyet nem lehet, melyet nem tudunk megvásárolni, fogyasztani, felhalmozni, és gyűjtögetni. Olyan különleges ajándék ez, mely nem lehet önzés tárgya. Belülről áradó, tiszta, őszinte szeretet ez, mellyel megajándékozok másokat, és magamat.
„Pusztán” annyi a dolgunk, hogy megállunk, és kinyitjuk, megnyitjuk a szíveket! Önmagunkét, egymásét!
2015.12.22. By: Ivi