Nos, az elmúlt hetekben újabb fordulatot vett az életem. Mondjuk már jóval előbb, mint egy héttel ezelőtt eldöntöttem, hogy visszatérek Londonba. Elkezdtem az előkészületeket. Mint testben, és mint lélekben. A jelen COVIDos helyzetre való tekintettel csak körvonalakban volt arról fogalmam, hogy mire számíthatok a valóságban. Kérdezgettem a Londonban élö ismerőseimet arról, hogy mi a konkrét helyzet lakhatás, állás, megélhetés terén. Meg úgy általában minden téren, hogy legyen egy összehasonlítási alapképem a hét hónappal ezelőtti és a mostani londoni helyzetet illetően. Érdekes szituáció...Amikor a télvíz idején, súlyos betegség miatt, menekülve hagytam el a lakhelyem, a süllyedő hajót, akár a Titanicból életüket mentő utasok, már akkor tudtam, hogy vissza fogok térni, amint ez lehetséges. A megfelelő időre, a megfelelő időzítésre vártam. És hogy mi a megfelelő időzítés? Hát, mint olyan, az a jelenlegi helyzetben nincs. Azt kell, hogy mondjam, hogy eléggé félre lett kalibrálva ez az időzítés, de ha már elindultam, akkor mit lehet tenni? Igazából bármit. Újra kalibrálni, és megpróbálni kihozni az itteni helyzetből, és saját erőforrásaimból a legjobbat. Hogy mit akarok most ezzel sugallni? Őszintén, és konkretizálva, a londoni helyzet elég szar most, és jóval nehezebben lehet boldogulni, még egy magamfajta, kurázsival rendelkező, mondjuk, hogy gyakorlott londonernek is. Az, amit a média, a hírek közvetítetenk felénk, az merőben nem a valóság. Bizonyos részinformációk, amelyeknek hellyel-közzel van némi igazságalapja. Hah, vicces, hogy mondom ezt média- és kommunikáció szakos exdiákként... Tudjuk.., de nem is szeretnék társadalomkritikáról, politikáról, vagy ehhez hasonló területekről véleményt nyilvánítani. Egyszerűen, úgy találom informatívnak, és írás szempontjából kreatívnak, örömtelinek, ha ezeket a megtapasztalásokat megosztom másokkal is. Ha megosztom magam, és az élményeimet. Ha nem is minden nap, de viszonylag sűrűbb rendszerességgel, mint ezelőtt. Aki pedig kíváncsi a londoni „helyzetjelentésre”, arra a valóságra, amit az én szemeimmel, és az én bőrömön tapasztalok, az minden bizonnyal érdeklődve fogja fogadni, és figyelemmel fogja kísérni.
Naponta, hetente változik minden. Ez az új szlogen, és így is van. De kezdem az elején, ott, amikor leszállt a gépen Luton repteréren. Mielőtt belekezdek tartok egy kis szünetet, mert végre hétágra süt a nap, sőt, már patakokban folyik rólam az izzadság, itt, a kertben, olyannyira süt, így ez most kiváló alkalom egy laza, pár km-es, parki futásra. Mondjuk nem a tűző nap alatt, így délután fél egy fele – én sem leszek már normálisabb, sőt ettől már csak még őrültebb. De hát bolondosan szép az élet! Az idő és a vibráció pedig csodálatos!
A futás remek volt. Most a kisebb parkot választottam időmegtakaítás gyanánt, egy laza, három körös, mély kitörésekkel kombinált futásra. Ez a Deptford Parkocska elhanyagoltabb, mint más parktársai, illetve kevésbé látogatják a népek, de most, a jelenlegi helyzet és a fantasztikus idő miatt szokatlan módon sokan voltak. Egészen más, sokkal pozitívabb hangulata lett, mert szegénynek, előtte igencsak negtív energiája volt. Ezt boldogsággal nyugtáztam. Végre Deptford Park is részesülhet az emberek közösségi, happy feelinges energiáiból. No, meg fordítva is, ha sikerül a kölcsönös ráhangolódás.
A rövidke csapongás után visszatérek a reptéri megérkezéshez.
Kevesen utazunk, olyan 25-30 főre saccolom a csoport számát. Végig maszkban utazunk a két és fél órás repülőút alatt, a reptérről való kicsekkoláson át, a távolsági busszal való centerbe beutazás során, egészen a metróvonalos kicsekkolás végéig.
Arról említést kell tennem, hogy még a magyarországi reptéren, a csomagfeladás alkalmával felhívták a figyelmemet arra, hogy a UK-ba való beutazáshoz szükséges egy bizonyos dokumentum, mert amennyiben nincs, úgy valamennyi bírságot kell fizetni érte. Hát UK és a UK törvények nem arról ismertek, hogy bármely kérdezés vagy segítségnyújtás nélkül büntetnének. Előbb kérdeznek, majd nem csak megpróbálnak segíteni, de segítenek is, hiszen sok embernek ez a munkája, majd a körülmények vonatkozásában intézkednek. Merőben szimpatikusabb mentalitás, hozzáállás, cselekvés. Bármely eshetőségre felkészülve, direktbe előbb mentünk ki a reptérre, amely idő abszolút kellett is a becsekkolás előtti, nem várt, utolsó tízperces ügyintézésekre. A sokadik, gyors helyzetmegoldást igénylő, informálódott kör után eljutottam addig, hogy az információs pultnál (némi pushingolás hatására), kevésbé szívélyesen, kinyomtatták nekem a Malév által gondolt, beutazásra alkalmas dokumentumot.
Nos, leszállt a gépünk Luton repterén. Besorolunk a becsekkolásra, mindeközben már készenlétben várnak minket az informátorok, koordinátorok, hogy készségesen segítsék, és meggyorsítsák a hivatalos folyamatot. Első körben mindenkit informálnak arról, hogy pontosan, mely dokumentumra van szükségük, milyen néven fut az elérhető link a GOV.uk.com oldalán, és hogyan tudjuk beszkennelni, letölteni, kitölteni azt. Az én telefonomon nem működik a kódbeolvasó a link beazonosításához, így kapok egy tabletet, és azon zongorázom végig a kérdésekre való megválaszolást. Megtörtént. Ez a folyamat is kipipálva. Igyekszem tovább, beolvastatom a digitális csekkolonál az útlevelemet, felveszem a bőröndömet a keringőből, és vonulok a még exitebb exit felé, a szokásos folyosókon át. A folyosókon át vezető út alatt kezd furcsa érzésem lenni. Minden olyan csendes, kihalt, igazán szokatlan. Rengeteg, menet közbeni, shoppinra, ajándéktárgyak vételezésére alkamas boltocska zárva. Kijebb már az összes. Hogy is mondjam, London a második otthonom, és mindig boldogan, izgalommal térek ide vissza. Már messziről érezni a pezsgést a levegőben. Minden olyan más..., és most, ..most nincs pezsgés, nincs nyüzsgés, síri csend van....Kezdek elbizonytalanodni. Kiérek a szabadba vezető út előtti, utolsó légtérbe, ahol hatlamas megdöbbenéssel és elszontyolódva tapasztalom, hogy az összes étkezésre alkalmas hely zárva van. Mamma mía! Hát erre végképp nem számítottam, és most már nem csak érzem, de tisztán látom is, hogy ITT és MOST, UK-ban, elég nagy a gáz.... a COVID- hatás, intézkedések, korlátozások, eceterá. Főként azért szontyolódtam el, mert amikor úgy alakul, hogy a legkorábbi géppel érkezem Lutonba, és mielőtt elhagyom a repteret, akkor mindig az első dolgom az, hogy leülök, és elfogyasztok egy jóleső reggelit. Nos, ezt most nem tudom megvalósítani. Sehol semmi....csak kiürített folyosók, kiürített üzlethelyiségek, kiürített kajárdák ácsingóznak némán. Mikor visszautaztam Budapestre, akkor még tele volt minden, ahogy általában is. Volt Élet...Ezért ez most úgy hat rám, mint Atlantisz esete, vagy a Bermuda háromszöges eltűnések. Hol volt, hol nem volt...Volt egyszer egy reptér, volt egyszer majd hipp-hopp elűnt. Igen, tudom, hogy ez így durva leírás, erős túlzással, de én ilyen furcsának élem meg ezeket az órákat. Furcsának és ijesztőnek...
Átkelek a fotocellás ajtón, mélyen beleszippantok UK levegőjébe, az „Isten hozott, újra, itt-hon, Ivett!” felkiáltással üdvözöltetem magam, jegyet váltotok a centerbe tartó távolsági buszra, elfoglalom az ülésem, és reményekkel telve elindulok a South East London irányába. Egy, már ismert, ám ezúttal újrakalibrált Élet felé...
To Be Continued
By Ivi, 21-07-2020, London
Fotó: Nyíri Ivett
Szeretettel ajánlom aláfestő zenének a fent látható linket, mely tiszta, pozitív szeretetergiát sugároz magából, és kiáradó nyugalmával a béke mélységeibe röpít. Lehet, hogy már csatoltam ezt a linket korábban, mert a tiszta, pozitív szeretetenergiára emlékszem, ám ha így van, akkor nem véletlen tért vissza hozzánk. Áramoljon, áradjon.
