Különbözőek vagyunk, így különbőzőképpen is szeretünk
2017. március 12. írta: NyIvett

Különbözőek vagyunk, így különbőzőképpen is szeretünk

 

Különbözőek vagyunk, így különbözőképpen is szeretünk, mégis, ami közös bennünk az az a központ, amivel Mindnyájan szeretünk, a szív központja.

Ma munka közben jött az ihlet, hogy megírom a szeretethez kapcsolódó érzéseimet, megfigyeléseimet. A munkahelyen elég sok időt tölt el az ember, talán, - vagyis nem talán, hanem kifejezetten erős kijelentő módban, - többet is, mint kellene. Azt gondolom, hogy nyugalmunk megőrzése, és a sokk hatás elkerülése végett inkább ne számoljuk össze, hogy ez hány órát, napot, hetet, évet, éveket jelent. Úgy hiszem, mindnyájunknak jobb ez így! Megfigyeléssel egybekötött megtapasztalás, szeretet-odamozgás, szeretetmegosztás történt a mai napon.

Pár hónapja dolgozom ennél a cégnél, és érdekes volt megfigyelnem, hogy az új környezetből, az új társaságból, ki hogyan viszonyul hozzám, és a hozzám hasonlóan új személyzethez. Ahogyan teltek a hónapok, úgy ismertem meg egy-egy számomra új munkatársat, s benne az emberi lényt. Akikről most írok, azok nem közvetlen munkatársaim, s nem egy helyiségben, együtt dolgozunk nap, mint nap, mégis hihetetlen nagy ajándékokat kaptam tőlük. Én ajándéknak nevezem, mert számomra nem mindennapi jelenségek ezek, és nem akármilyen formában áramlottak, áramlanak felém. Nem mondanám, hogy ismerem őket, mert ez merész kijelentés lenne, inkább volt szerencsém, és lehetőségem megtapasztalni azt, amit a szívükből, lelkükből mutattak nekem. S nem eget rengető tettekről van itt szó, pusztán csak érzelemkifejezésről, de úgy hiszem, hogy ezek jelentik a legtöbbet a rohanó, eltorzult, nem törődöm, érzelemeltipró, érdektelen Világban. Amikor valaki nyíltan, őszintén felvállalja, és megmutatja azt, amit érez. A pillanatban. Nem előbb, nem később. Spontán, akkor, amikor érzi. Jelen esetben pedig férfiemberről beszélek, így ez még inkább egy megtisztelő csoda.

Pár hónap alatt nem váltottunk túl sok szót egymással, és nem voltak tartalmas beszélgetéseink kedves, közvetett kollégámmal, ám egyik alkalommal odaállt mellém, majd a tiszta, őszinte lényénél fogva szorosan átölelt. Behunyt szemmel, mély érzéssel, átéléssel. Itt most nem férfi-női kapcsolatra kell asszociálni, itt most az érzésekre kell összpontosítani. Ugyanis ez egy spontán, ok nélküli ölelés volt. S nem csak felém, hanem mások felé irányuló jelenség is. Már mással is megtette, és akkor is csak csodálva néztem őt, s nézem őt most is. Ahogyan kifejezi magát ez a férfi. S miközben ma megölel engem, és én visszaölelem őt, azon sugallatom támad, hogy milyen különbözőképpen szeretünk, és milyen jó lenne, ha ezt naponta millió ember tenné meg, és naponta többször is megtenné. Velem együtt, természetes, mert ezt a fajta érzelmi spontaneitást nekem is tanulnom kell, és erősítenem magamban. Továbbá azon tűnődtem, hogy lehetne még több ilyen igazi férfi, aki az érzelmeit ilyen bátran felvállalja. Vagy csak a spontán érzelmi állapotát, ha szeretet van benne, és, vagy csordultig van tele a szíve szeretettel. Kimutatja, és megmutatja azt. Elringatja magát egy pár percig tartó, mély, nyugtató ölelésben, majd továbbsétál. Hihetetlen….

Míg másikukkal , az étkezési időben átszellemülve hallgatjuk a tradicionális portugál Fado zene érzelemkifejező dallamait. Mélyebb beszélgetésbe bonyolódunk az ő, az én, és a Fado kultúra területét illetően, mely mindkettőnknek nagy szerelme, – mint ez menetközben, az eszmecsere alkalmával kiderül. Munkaideje lejárta után, kis batyujával a hátán odalép hozzám, és szintén szorosan megölel. Csak ámulok, és bámulok, hogy itt, ezen a helyen milyen férfinemű lények dolgoznak. Fiatalabbak, és tisztábbak is érzelmileg. Érezhető az ölelésükben.

Elmondhatatlan ezt megtapasztalnom. Mindnyájan, különböző kultúrában élünk, különböző kultúrában, különböző emberek vagyunk, mégis egy nyelvet beszélünk, ami mindenhol egy, és ez a szeretet nyelve. Benne van a lényünkben. S mivel mindnyájan másképpen szeretünk, mindnyájan másképpen fejezzük ki azt. Valaki a melengető, biztonságot, oltalmat adó, vigyázó, óvó szemeivel szeret. Valaki a puszta lényével, hogy ott van, mindig, és bármikor, amikor szükség van rá. Más a kedves szavaival támogat, mesél, ad. Valaki tettekkel, cselekvéssel, példázattal mutatja ki a szeretetét. Mások kedves gesztusokkal, figyelmességgel, odafigyeléssel. Valaki hangot ad neki, és ritkán, vagy rendszeresen hangoztatja is szeretetét. Míg valaki nem szól semmit, csak némán, szorosan átölel, és így érezteti a szeretetét.

Különbözőek vagyunk, és különböző módon szeretünk. Jólesik szeretni, és jól esik viszont szeretni. S, hogy ki felé, milyen jellegű, és milyen erősségű szeretet irányul, azt mindenki a saját szívével méri.

Moulin Rouge c.filmből, Nicol Kidman szájából elhangzott szavakkal búcsúzva: „Szeretni kell, mert szeretve lenni jó!”

 

By: Ivi 2016.07.14.

 

Zeneajánló:  https://www.youtube.com/watch?v=Ri3WsPDi4MY

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr8312329003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.