A sport, mint szerelem
2016. február 26. írta: NyIvett

A sport, mint szerelem

A test szeretete

  A tegnapi fátyolos időjárás után, a mai napon arra ébredtem, hogy a nap sugarai tüzesen simogatják az arcomat. Lágyan, ugyanakkor erőteljesen, elringatva, de figyelmeztetően, megnyugtatva, maradásra bírva, mégis hívogatóan felbuzdítva. Kinyitottam az ablakot, hogy beáramoljon rajta a frissességgel szökkenő szellő, majd visszafeküdtem pilledni.  Élveztem, a nap vegyes energiahullámaiban való fürdőzést, és hagytam, hogy a szellő a nap sugaraival karöltve, még egy darabig elvarázsoljanak. A megfázásos tüneteket produkáló testem még tiltakozott a megébredés ellen, amikor a lelkem már régen eldöntötte, hogy szárnyalni szeretne, és a gyönyörű időnek megörülve már rángatta is ki gyengélkedő testemet az ágyból. Amikor, és ahogyan megragyogta lelkemet a nap, ő már azon nyomban hangos boldogsággal kiáltozott, mint egy kisgyermek: - Hurrá, hurrá, tündököl a nap! Elindulunk, útra kelünk, mozgunk, és sportolunk!

A belső, örömparádés tombolás következményeként, kipattantam a pihentető alkalmatosságból, és nekiálltam készülődni. Már a tegnapi nap folyamán megbeszéltem magammal, hogy amennyiben jobban, futásra alkalmas állapotúnak érzem magam, úgy megiramodok, és ismét kiélvezem a sportolásban rejlő lazítást, felszabadulást, energetikai töltődést. Az elmúlt napokban hátráltatott a fizikai erőnlétem abban, hogy bármilyen sporttevékenységet végezzek, így már mindennél jobban hiányzott az intenzív mozgás.

 Mindig is életünk szerves részét képezte a sport. Lévén, hogy édesapám hivatásos ökölvívó volt, édesanyám pedig örökmozgó, sportokat kedvelő, és űző energiabomba, így sportszeretetüket már kisgyermekkorunkban ránk ragasztották. Sportpályafutásunk először kezdődött a minden cipőt elkoptató, elnyüvő, nyuszirobogózással, mely eszeveszett száguldozás igen komoly bátorságot igényelt. Majd folytatódott a kerékpározással, futással, tánccal, aerobikkal, pin pong játékkal, tollaslabda játékkal, kosárlabda játékkal, tenisszel, kajakozással, boksz aerobikkal. Az általános testnevelés óra, mint olyan, az pedig elsők közt szerepelt a kedvenc iskolai tantárgyak listáján. Lényegében szinte mindenbe belekóstoltam, amibe csak lehetett. Egyes sporttevékenységet kiragadva hosszútávon, aktívan, míg másféléket hobbi szinten olykor-olykor műveltem. Soha nem a muszáj, a kötelezettség, vagy a kényszer vezérelt minket, hanem az ösztönből, zsigerből, szívből jövő sportszeretet. A sport beépült életünkbe, sőt lételemünk lett.  Ez olyan, mint az élőlényeknek, a természetnek, a víz, az oxigén, vagy bármely, a létezéshez, az Élethez szükséges lét-elem. Ha nincs, akkor hiányzik, és nélküle megborul a rend, a kiegyensúlyozottság, a belső béke, a nyugalom, a harmónia. A test, a szervezet, kívánja. Vágyik rá, vágyik utána. Minduntalan, rendszeresen, folytonosan.

 Kiválogattam az időjáráshoz leginkább alkalmas ruhadarabokat, magamra erősítettem a zenelejátszót, ráfeszítettem a cipőfűzőket a lábfejemre, felhangosítottam a zenét, és elkezdem suhanni. Kezdetben néhol egy-egy lámpás kereszteződés, útburkolati terelőkorlát, bolyongó diáktömeg akadályozott az előrehaladásomban, ám a folyó közvetlen közeléhez érve kitisztult, lecsendesedett a morajló tömeg. A természet ismét szólított, elém tárva parányi, s mégis hatalmas kincseit. Figyeltem őt most is, ahogy mindig. A folyó szélén katonás fegyelmezettséggel sorakoztak a különböző színű és méretű lakóhajók. Akár a víz felszínén fodrozódott masni, úgy tekeregtek egymás után. Hol egymással farkasszemet nézve, hol a „feneküket” összeérintve, hol egymás mellet, baráti társaságban megpihenve. A napsugár fénytáncot jár a folyó vizének tükrén, melynek hatására a vízi élőlények is táncra perdültek. Hattyúk keringőznek szárnyaik fehérségében, s vadkacsák totyognak élelem után kutatva a nedvességtől tocsogó földes parton. Néhol apró virágok színes bimbókoronái kandikálnak ki a földágyakból, néhol pedig megérett virágszálak köszöntik mosolyogva az arra járókat. Figyelek a természetre, és figyelek a légzésemre. Mélyeket szippantok a friss levegőből, és érzékelem, ahogy az oxigén körbekeringve, átjárva a tüdőmet, és képzeletbeli karjával átöleli a szerveimet. Súlytalannak, szabadon áramlónak érezem magam, akár a mindenségben céltalanul ringatózó tollpihe. Amikor megpillantom a célt jelző alagutam, akkor elkezdek visszavenni a tempóból, majd lassítva megközelítem az edzésre alkalmas zöld tisztást. A tisztást bokrok és a fák övezik, melyek boldogan, dicsekedve mutogatják újonnan előbújó rügyeiket, hajtásaikat. A zöldövezet mellet elhaladó, haloványan kiabáló járművek hangját madarak hangos éneke harsogja túl. Séta közben, egy-egy hosszabbra nőtt, incselkedő, páracseppes fűszál, csiklandozza meg a bokámat. Koncentrációmat magam elé, a lábaimra helyezem, és követem azokat lépésről lépésre. Pár pillanatig teljesen egyedül ringatózom a zöld harmóniában, mígnem a park közepén egy másik személyre leszek figyelmes. Nem szokásom másokat bámulni, illetve nem szeretem, ha mások bámulnak. Úgy gondolom, hogy a másik térképezése helyett inkább mindenki magával foglalatoskodjon, befelé, önmagára figyeljen. Ezúttal viszont megakad a szemem az illetőn, és nem tudom róla levenni a szemem. Ugyan nagyon távol áll, de mégis tisztán kivehető, ahogyan nem szokványos mozdulatsorok gyakorlásába kezd. Megáll a tisztás közepén, és csak önmagára figyel. Minden irányba köszönetet mond az égieknek, majd elkezd mozogni. Csodálom, ahogyan lágyan, mégis dinamikusan nyújtogatja a végtagjait. Ringatózik, mint a lombok a szabad szellőben. Szinte táncol. A mozdulatsoraiból ítélve úgy tűnik, mintha tai chi gyakorlatsort hajtana végre, vagy valami ahhoz hasonlót. Hosszasan néztem őt, ahogyan koncentrál, ahogyan energiákat mozgatva, táncolva harcol. Egy ideig elmerengek a mozgásművészetének világában, majd a fókuszt magamra irányítva, rápenderülök a saját testem megmunkálásának táncára.

 Rohanó világunkban nem szabad megfeledkeznünk testünk szeretetéről, gondoskodásáról, ápolásáról. Ha figyelünk önmagunkra, bensőnkre, akkor figyelnünk kell a külsőnkre, a testünkre is. Arra a testre, melyben a szív, és a lélek lakozik. A test feltöltése éppoly lényeges cselekvés, mint a benső töltekezés. Nem véletlen az „ép testben, ép lélek” mondás. Ahhoz, hogy belül rend legyen, ahhoz kívül is rendnek kell lennie, és ez persze fordítva ugyanígy igaz. A test bármilyen nemű megmozgatásának rengeteg pozitív hatása van. Felráz, felélénkít, doppingol, energiát, boldogságot, bátorságot, önbizalmat ad, és egy különleges felszabadulás, szabadság érzetet is okoz. Hangulatfokozó, közérzetjavító hatású. Feszültséget vezet le, és oldja a stresszt. Továbbá karban tartja a testet, regenerál, segít megőrizni a fiatalságot. Megmozgatja a belső szerveket, melynek köszönhetően beindítja, serkenti, gyorsítja az anyagcserét. Hihetetlen mennyiségű pozitív töltetet hordoz magában.

 Ha odafigyelünk a testünkre, akkor ő jelezni fogja, hogy éppen mikor, milyen táplálékra van szüksége, vagy mi az, amiben esetlegesen hiányt szenved. Ahogyan az étkezés velünk született rendszert képez az életünkben, úgy a mozgás is rendszert tud képezni, rendszeressé tud válni az életünkben. Ha szeretjük, óvjuk testünket, és gondoskodunk róla, akkor ő meghálálja azt, és egészséggel, hosszú élettel nyugtázza a szeretetet, óvást, és a gondoskodást.

2016.02.24. By: Ivi

Fotó: Ny.Ivett

Zeneajánló: https://www.youtube.com/watch?v=01480d9fXFY

Szeretettel ajánlom az esthajnalcsillag témájú, három órás, relaxációs zenét. A varázslatos fuvola éneke összecseng a természet fülbemászó, lágy dallamával. A hangszerek és a természet összeolvadva árasztanak békét, és nyugalmat.

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr208422034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása