Hirtelen mögöttem termett, és megfogta a derekam. Kissé félve fordultam meg, hogy vajon ki merészkedik ily módon személyeskedni velem, de abban a pillanatban már hajolt is felém bazsalygó arca, és csattant arcomon az üdvözlés.
…Előremenet vettük az irányt, s miközben igyekeztünk ő hangosan közölte:
- Hiányozni fogsz Ivó Szpé’! – Tisztán, őszintén, és ártatlanul csengtek fülemben a s...zavai, melyek szíven ütöttek, de próbáltam elmókázni a pillanatot.
- Ugyan már, hiszen oly régen találkoztunk! – Vágtam rá hirtelen.
- Pont azért! – Válaszolta fennen, ezzel is megerősítve érzéseit. Válasz nélkül hagytam.
- Remélem, hogy kijössz egy nagy ölelésre! – Folytatta ragaszkodóan, felhívva rá a figyelmem, hogy ő valóban szeretne tőlem elbúcsúzni.
- Hogyan? – Kérdeztem tőle, miközben próbáltam kibújni a búcsúzkodás pillanata alól, hiszen az adott környezetet, és helyzetet nem véltem erre alkalmasnak. Nem tétovázott, már tárta is a karjait, és szorosan megölelt. Szorított, de úgy, mint még talán soha senki ennyire.
Egy kamasz gyermek. Egy kamasz, aki már lassan férfi.
Elrohant az idő, és elrohant ő is a különleges pillanattal együtt. Én ott maradtam. Ott maradtam meghatódottságomban, és csak tűnődésemben. Tűnődtem a múlton, hogy bár nem tudtunk sok időt együtt tölteni a hosszú évek során, ám a közös pillanatok Mindnyájunk szívében-lelkében megmaradtak. Beleivódtak. Különösen, s még mélyebben az ártatlan, gyermeki szívbe.
Tűnődtem, hogy mi felnőttek pusztán csak ott vagyunk, és adjuk magunkból azt, ami előtör. Adjuk magunkból a figyelmességet, a kedvességet, a törődést, jókedvet, mókát, kacagást, beszélgetéseket, boldogságot, melegséget, egy-egy simogatást, puszit, ölelést, szeretetet. Bármit, és mindent, mely ösztönszerűen, érzéseinkből fakad. Az érzéseket, melyekről nem is gondolnánk, hogy ott, akkor, abban a pillanatban mily értékesek számunkra, s mindkettőnk számára. Különlegesek. Oly természetesek, hogy szinte már észre sem vesszük különlegességüket, vagy éppen idővel elhalványodnak.
Ám ő, az ártatlan, és őszinte kamasz gyermek emlékeztetett mindenre! Ő észrevette, ő megjegyezte, ő emlékezett! Megjegyzett minden pillanatot, és érzést. Emlékezett arra, mely beivódott. A szívébe véste, majd oda adta. Megmutatta nekem, hogy emlékszik, és emlékezni fog.
Köszönöm Neked a két csodás gyermeked! Köszönöm Nektek az együtt töltött időket, emlékeket!