Hol volt, hol nem volt, Hetedhét országon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, az Üveghegyen is túl, ahol a legnagyobb vihar tombol és a legkeményebb hideg dúl, ahol mindent hó borít, és a jég az úr, ott állott egy domb, melynek neve Rózsa, s azon rajta a gazdag, ámde magányos Jégherceg palotája.

 Egy napon a Jégherceg arra kelt, hogy nagyon magányos, magányosabb, mint valaha. Gondolkodá, gondolkodá, mikoris kipattaná az ötlet a fejéből, hogy ő biza most azon nyomban útra kél, és elhagyja a palotát.

 Csúszkálgatott, csúszkálgatott, jókora utat megtéve, mire leért egy nagy folyó partjához, melynek neve volt a Duna. Akkor látá először egy-két árva lelket, kik a hidegben, a parton, szemetet szednek, sepregetnek, sepregetnek, dideregnek, dideregnek. Bandukol tovább, majd furcsa szerzeteket lát, kik papírral takaróznak, melyeken írások sorakoznak. Ment mendegéle, s látja, hogy a furcsa szerzetek mindkét kezüket a testüktől eltartva, mélytányért formázva, az ég felé mutatnak. Nézi-nézegeti a Jégkirály, úgy látja sok itt a szomorúság, úgy érzi, hogy itt nagy a baj. Lekucorodik egy fatönkre és töri a fejét, hogy vajon mi tévő legyen. Akkor, mint a villámcsapás, jó nagyot hasított a koronájába a szikra: 

 - Ejj, hát megkeresem a barátomat, a jó öreg Napkirályt! –Kiáltott fel hangosan.

 Igen ám, csak, hogy ez nem olyan egyszerűen kivitelezhető, mert valamikor réges-régen, oly régen, hogy tán igaz sem volt, a Jégúrfi megharagudott a Napkirályra, és mindent jéggé változtatott. A Napkirály bánatában elbujdosott, és azóta sem látta senki.

 - Ellj, bocsánatot kérek én ettől a Napkirálytól! -Kiáltott fel ismét a Jégherceg.

 - De vajon honnan, és hogyan csalogassam elő?- Tette fel magának a kérdést.

 - Ellj, felkeresem régi pajtásomat, kivel még suhanc koromban együtt versenyeztem, kinek a neve Szélúrfi.-  Hasított fejébe a gondolat. Ment mendegéle, míg nem rálelt a Szélúrfira.

 - Te Szélúrfi! Kérlek, hogy kerítsd nekem elő a Napkirályt!- Mondá neki kissé parancsolóan.

 - Aztán minek is tenném én azt?- Kérdé tőle a Szélúrfi furcsálva a történéseket.

 - Hogy elillanjon a bánat és a magány.- Felelte röviden, tömören, és határozottan.

 - Lám, legyen! –Egyezett bele a Szélúrfi, érezvén, hogy ez most egy fontos, nemes, halasztást nem tűrő ügy.

 - Hát Szélúrfinak nem kellett kétszer mondani, azon nyomban hatalmasra tátotta a száját, nagy nyomással kiengedte belőle az összes levegőt, amire a Napkirály akarva és akaratlanul is, hirtelen ott termett a közelben.

 - No, lám mi szél hozott erre? Szólt pimaszul mosolyogva a Jégherceg.

 - Pontosan tudod te azt! Mondd mi okod volt arra, hogy oly hosszú idő után előcsalogattál?- Kérdezte kíváncsian, és sértődötten a Napkirály.

 - Unom a magányt, és hiányzik a barátságod Napkirály! Kérlek, ne haragudj rám!- Esedezett megbánóan Jégherceg a bocsánatáért.

 Na, több sem kellett ennél, vidáman egymás nyakába borultak, örömükben jó nagyot ríttak, ostobaságukon jó nagyot mulattak.

 - Ámde, van még itt egy kis probléma! Mitévők legyünk a furcsa szerzetekkel? – Szólt közbe a Szélúrfi. Összedugják a fejüket, tanakodnak – tanakodnak.

 - No!- Megszólal először a Napkirály.

 - Én felemelem a jégtakarót, Szélúrfi elhajítja jó messzire, a helyébe pedig jó meleg sugarakat szórok szerte- széjjel.

 - Jól van, jól van! - Helyeselt a másik kettő.

Ahogy ez megtörtént, a dolgos szerzetek mosolyogva, vidáman tekintettek az ég felé. Igen ám, de a többi szerzet szemében továbbra is a szomorúság bujdokolt.

 - No! - Szólalt a Napkirály.

 - Szélúrfi! Azon nyomban végy egy hatalmas nagy levegőt, majd fújd ki, és repítsd nekünk ide Jégúrfi összes rózsáját, hogy abból várat építhessünk a szerzeteknek!

- Aztán ugyan minek az a vár? –Kérdezé Jégúrfi vonakodva, vagyonát féltően.  

- Neked van palotád, Szélúrfinak van palotája, nekem is van palotám, mi boldogok vagyunk. Akkor szerinted miért szomorúak a szerzetek?

  Jégúrfi fején egy jókora jéggolyó koppant mire elkiáltá magát:

 - Hogy én erre eddig nem is gondoltam! Elő a rózsákkal, nosza!- Kiáltotta boldogan.

 Szélúrfi azon nyomban összefútta a palotát, berohantak a szerzetek, azt többet ki sem jöttek, olyan jól érezték magukat odabent.

 A Nap –Jég és -Szélúrfi azóta is jó barátok, s ha tehetik, együtt töltik szabadidejüket, és jókat bolondoznak. A szerzetek ilyenkor csak annyit mondanak: - Na, megint bolond egy idő van!

 Ha nem hiszed? Mesélek mást! Vagy, ha jobban figyelsz és felnézel az égre, akkor te is észre fogod venni, amikor mindnyájan együtt vannak

                                                                                           Itt a vége, fuss el véle.....

2014.09.18. By: Ivi