28.11.2019. Írok. Már automatikusan angol dátumozást használok, de mily érdekes az emberi az agy, mert ugyan a dátumozás angol, de az írás magyar. Minden olyan alkalommal, amikor írásra jön az ihlet, váratlan folyamattal találom magam szemben. Kiszámíthatatlan, és tudat alatti, hogy az inspiráció éppen milyen nyelven érkezik meg, milyen nyelven alakít magának írott tartalmat. De hát mi sem lehetne édesebb, ékesebb, ízesebb, mint a magyar nyelv,  amelyet használva tudom a legjobban tükrözni a belső világomat, amelyet használva tudom a legszebben megfogalmazni, kifejezésre juttatni azt, ami kikívánkozik, ami megosztást kíván. Az érzés, a mondatokba foglalt iromány, szinte semmiféle bevezetés nélkül kopogtatott be hozzám, ezért az eredetiségét megőrizve nem tennék hozzá semmit. Maradjon meg olyannak, amilyennek megszületett. 

Tegnap érkeztem Magyarországra. Ide, vissza, Budapestre, haza, az otthonomba. Már délután három és négy óra között jár a kismutató, lassan rám sötétedik. Meggyújtok egy Londonból hozott, erdei málna illatú teamécsest, kortyolgatom a spájzban talált, forró kínai tea egyikét, és élvezem a pillanatot. A pillanatban vagyok, a belső béke énemhez csatlakozva. A pillanatban, és a hajdanán karácsonyra kapott hintaszékemben. Ugyanolyan kényelmes, melegséget, biztonságot, szeretetet nyújtó kiáradása van, mint 11 évvel ezelőtt. Már sötét van, szinte alig látom a betűket, amiket a noteszembe vések.

Minden alkalommal, amikor megpihenek a kis hintaszékembe, akkor tűnődés fog el. Minden alkalommal meglep. Ahogyan hívogat kecses formájával, hogy gyere, ülj bennem. Gyere, bennem, velem békére lelsz! Gyere, én majd nyugalomba ringatlak! Igaza is van. Minden alkalommal. Csalogat, és én elcsábulok neki. Hogy is ne tudnék elcsábulni, amikor olyan kecses, lágy, finom. Akár egy hattyú, egy balerina táncos. Ahogyan mozog, és ringatózik, szinte életre kel. Lelke van, emlékekkel, szeretettel teli. Hiszen szeretetből áramlott hozzá, ahhoz, akitől kaptam, majd szeretettel áramlott hozzám. Szeretetből, szívből, szeretettel raktam össze, Szent Karácsony ünnepén. Szeretettel nézek rá, szeretettel ringatózom benne, és szeretettel a szíveben gondolok minden kedves pillanatra, ami ehhez a történethez kapcsolódik. 

Ahogyan és amikor a mélyére csusszanok, a finom, puha, öblítőtől frissen illatozó pokrócot magam köré csavarom, két kezemet az azóta is lakkozástól csillogó, íves karfájára fonom, fejem hátra hajtom, szememet becsukom, és akkor, akkor kezd el mesélni. Mesél arról a szeretetről, szerelemről, amiből Szent Karácsony estéjén megszületett.

Amikor elkezdtem írni, akkor nem volt érkezésem arról, hogy miről fogok mesélni, vagy mi szeretne magáról mesélni. Átadtam magam a pillanatnak, a lelkemből boldogsággal, örömmel jövő áramlatnak. Úgy véltem - eszemmel, - hogy az itt-hon-i megéléseimről, megtapasztalásaimról fogok írni. Well, ez is benne foglaltatik. A pillanatról, az érkezésről szól. Szeretetről szól. Olyan mély szeretetről, amely mindig a szívemben fog lakozni, újra és újra felsugárzik, emlékezik. Emlékezik arra, aki szeretetének helyét szeretettel táplálta. 

Kívánom, hogy egyszer Te is beleülj egy varázshintaszékbe, oda, amelyet harmóniából és békéből raktak össze!Kívánom, hogy ringasd el magad egy másiik dimenzióba, a szeretet dimenziójába, és találd meg benne a saját történetedet!

By: Ivi, 28/11/2019, Budapest

A fotó illusztráció: https://br.pinterest.com/pin/563653709605363058/?amp_client_id=CLIENT_ID(_)&mweb_unauth_id={{default.session}}&simplified=true

Szeretettel ajánlom Nektek az íráshoz és annak olvasásához kiválóan illeszkedő, szeretettel teli frekvenciahullámok linkjét! 

https://www.youtube.com/watch?v=nvF5WKut4SI