Dönt,-és megdönt
2016. január 15. írta: NyIvett

Dönt,-és megdönt

 Dönteni és megdönteni. Bármit és mindent.

 Mindennapjaink döntésekkel vannak tele. Döntenünk kell arról, hogy amikor megébredünk, akkor teával, kávéval, egyéb élénkítő hatású folyadékkal, vagy az nélkül kezdjük a napot. Döntenünk kell arról, hogy milyen elemózsiát fogunk magunkhoz venni. Sőt, ha előrelátóak vagyunk, akkor arról is döntünk, hogy a továbbiakban mit fogunk étkezni. Döntenünk kell arról, hogy mielőtt elindulunk a munkába, vagy egyéb programnak nézünk elébe, akkor mit fogunk viselni. Döntenünk kell arról, hogy melyik úton induljuk el a célállomás felé. Döntenünk kell arról, hogy napi teendőink közül mi az, ami prioritást élvez. Döntenünk kell arról, hogy a munka után milyen tevékenységet végzünk, és a napból meglévő, maradék időnket hogyan osszuk be. Döntenünk kell éjszaka, lefekvés előtt, hogy másnak mikor fogunk felkelni. Döntünk napfelkeltekor, napközben, és napnyugtakor.

 Megszokott, jól begyakorolt, mindennapos döntések ezek, melyek rendszerességükből adódóan rutinszerűen, zsigerből képesek működni. Legalábbis a legtöbbünknek nem okoz problémát eldönteni, hogy mit egyen, mit vegyen fel, vagy hánykor keljen. Érdekes módon, a rutinszerűségnek köszönhetően, ezeket a döntéseket könnyebben lereagáljuk, mint amikor már egy nagyobb volumenű helyzettel kerülünk szembe. Mindnyájan tudjuk a választ arra, hogy miért. A napi, rutinszerű döntéseink nem okoznak nehézséget, mert nincs olyan nagy rizikó, kötelezettség, felelősségvállalás. De mi a helyzet az igaz, minden megdöntő döntésekkel? A nagyobb volumenű döntéseket valahogy mindig félve lépjük meg – ha egyáltalán történik előrelépés. Félünk előtte, tőle, és utána. Félünk, mert nem ismerjük, nem tudhatjuk, hogy mi jön utána. Félünk, hogy esetlegesen nem megfelelő döntést hozunk, vagy hoztunk. Félünk a döntéssel járó következményektől. Félünk az újtól, és félünk a változásról, mert ugyan a döntés meglépésében, és magunkban lehetünk biztosak, de hogy milyen történet következik utána, abban nem.

 Az ember mindig mindent tudni és látni akar előre. Minden a kezében akar tartani, így az életének irányítását is, és makacs módon ragaszkodik az elképzeléseihez, a döntéseihez. Pedig sok esetben elég hagyni, hogy az magától, megtörténjen.  A döntést pedig felfoghatom választásnak is, mely az én szabadságommal születik meg, így a döntés nem nyomást, nehézséget, kötöttséget fog felénk közvetíteni, hanem könnyedséget. Szabadabban, a magam görcsössége, és feszültsége nélkül választhatok. Választhatok abban, hogy elhagyom a régit, az elavultat, azt, ahol már véget ért az utam, amiben már nincs keresnivalóm, mert nincs benne fejlődésem. Illetve választhatok egy újat, egy mást, egy ismeretlent, úgy, hogy továbbra is hiszek önmagamban, az életem alakulásában, cselekedeteimben, és az új utamban. Rosszul nem dönthetek, mert olyan, hogy rossz döntés, olyan nincs, hiszen minden döntés egy újabb tanítással ajándékoz meg minket. A tanításban pedig meg kell látnunk a jót, a pozitívumot, azt, hogy csakis minket szolgál, értünk van, hiszen mi döntöttük el, mi döntöttük meg.

2016.01.11. By: Ivi

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr108275244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.