Egy ritmusra táncoló lelkek
2016. április 08. írta: NyIvett

Egy ritmusra táncoló lelkek

Ikerlélekség

 Az elmúlt tíz évben rengeteg, különféle írást olvastam az ikerlélek kapcsolódásokról, kapcsolatokról. Amikor először találkoztam ezzel a szóval, akkor első körben arra asszociáltam, hogy az ember lánya és fia, a hosszú időn át keresett másik felét, önmagát, egy hozzá hasonló, másik személyben megleli. Majd együtt kiegészülnek, és kiteljesednek. Arra gondoltam, hogy ez kizárólagosan a szerelemi vonalon képes bekövetkezni, amelyben az ember megleli a várva várt másikfelét, a nagy szerelmet, a nagy Ő-t, majd újra összeforrnak, eggyé válnak. Ilyen, és ehhez hasonló elgondolások jártak a fejemben addig, amíg alaposabban nem olvastam utána annak, hogy valójában mit is jelent az ikerlélekség.

 Ha bevezetésképpen, röviden összefoglalva, világosságot adva a történetnek szeretném bemutatni, akkor úgy írhatnám le, hogy valóban eggyé válást, összeforrást jelent, mely a lélekig hatol, mely lélekszintű megélést jelent, és közel nem csak szerelmi vonalon tud bekövetkezni. Egy nagyon erős, nagyon masszív, lélekszintű kapcsolódás ez, melyet jómagam is megtapasztalhattam, és nap, mint nap tapasztalok. Ha csak olvastam volna róla, akkor a mai napig csak tudatában lennék annak, hogy mit takar maga a fogalom, és mit, hogyan él meg benne az ember. A tudás önmagában még kevés, ha nincs benne, mögöttes, vele együttes megtapasztalás. Amikor az érzések talaján, az érzelmek világában valósul meg valami, számomra az az igazi érték, és megtapasztalás. A legnagyobb, és legmélyebb szintű tanítás, és tanulás. Amikor a szívemmel, és a lelkemmel érzem azt egyszerre. Az Élet, a Jóisten, lehetőséget adott nekem, és ikerlelkemnek arra, hogy ezt saját lelkünkön tapasztaljuk meg. Kedves, különleges, és nagy tudású életgyógyász mestereink pedig olyan sajátos, egyedi, szakmai magyarázatot adtak erre a megtapasztalásra, és olyan tevékenységbe ültették azt át, mellyel, s melyben teljes értelemre talált minden. Ők, és az ő tevékenységük volt a puzzle utolsó, és egyben legfontosabb darabkája. Az az értékes darabka, mely az ő új látásmódjuknak, megvilágításuknak, és gyakorlatiasságuknak köszönhetően egésszé kerekítette a történetet. Az ő történetét, az én történetem, a mi történetünk.

 Mindketten tisztán emlékszünk a tényleges megismerkedésünk napjára. Őt „véletlen” ugyanarra a munkahelyre sodorta az élet, ahol akkortájt én is dolgoztam. Ott kapott feladatot az égiektől, ott volt dolga, részleges küldetése. Eleinte én nem fordítottam rá különösebb energiát, hogy megismerjem. Gondoltam, hogy ő is egy új alkalmazott a sok közül, aki eddig már megfordult azon a munkahelyen, s ha majd úgy kell, hogy legyen, akkor beszélgetünk, ismerkedünk. Ez hetekig így zajlott, amíg az egyik nap egy részlegre nem kerültünk. Ahogyan egy szorosabb, közvetlenebb zónába kerültünk egymással, úgy indult meg kettőnk között a beszélgetés is. Ő kezdeményezett, és bizalommal nyitott. Ő volt az, aki először felismert engem, és csak aztán ismertem fel én őt. Belemélyültünk a számmisztika világába, szó szót követett, mondat mondatot, és azon kaptuk magunkat, hogy megállt az idő, elveszett a tér, és megszűnt körülöttünk létezni minden. Minden következő ízes, tartalmas beszélgetést egy még ízesebb, még tartalmasabb beszélgetés követett. Attól az első perctől kezdve bizonyos volt számunkra, hogy egy hullámhosszon vagyunk, és teljes mértékben megértjük egymást. Kerestük egymás társaságát, mert szerettünk egymás társaságában lenni. Ez hatalmas energiát, boldogságot hozott, és adott mindkettőnk számára. A sok privát beszélgetés, a magánügyi témák át-és kielemzése, egymás segítése meghozta mindkettőnk számára a bizalmat. Beloptuk magunkat a másik szívébe, és lelkébe. A munkahelyen gyakran találkoztunk, és amikor alkalmunk volt rá, akkor munkahelyen kívül is szerveztünk sok közös programot. Az idáig leírtak alapján úgy tűnhet, hogy nincs is semmi különlegesség, vagy érdekesség ebben a kapcsolatban. Azt tükrözheti vissza, mint más hasonló kapcsolat, mely szintén a kölcsönös bizalomra, megértésre, szívélyes együttlétre épül. A fordulat, és a történet megfűszerezése a spiritualitásban, és az önismeretben rejlik. Kapcsolatunk azért, és akkor kezdett elmélyülni igazán, amikor ő rálépett a spirituális útra, és pedig komolyabban kezdtem el foglalkozni azzal. Ahogy pedig elkezdtünk önmagunkon dolgozni, úgy nyíltak meg a kapuk is számunkra. A lelkek kapui, a lelkeink kapui. Azért, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz. A lelkek már várták, és vágyták az áttörést. A mikor két lélek igazán közel kerül egymáshoz, akkor nyitva vannak egymás számára. Látják egymást, akár egy átlátszó tárgyat. Nem marad semmi eldugva, elbújva, csendben, bezárva. „Pucéron” vannak jelen, és „pucéron” láthatóak egymás számára. Látnak mindent egymás tekintetében, a másik lelkének tükrében. Olvasnak belőle. Ismerik egymás kifejezését, arcmimikáját, ismerik egymás mozdulatát, testtartását. Ismerik egymás hangszínét, bár sokszor nem is kell a beszéd, mert csendben, szemeikből olvasva, lélekkel érezve megértik egymást. Megértik, és legfőképpen megérzik egymást. Testközelből, vagy akár kilométerekről távol. Érzik a másik hangulatát, kedélyállapotát, érzéseit, vágyait. Tudják, hogy mit gondol a másik, mert egy rugóra jár az agyuk, közös a látásmódjuk, szemléletük, elgondolásuk, ötletük. Együtt, egymás közelében képesek igazán szárnyalni, és önmaguk lenni. Együtt, mert egy helyről jöttek. Ketten, együtt. Összetartoznak, így az összetartozás érzését is keresik egymásban. Szétválaszthatatlanok, történhet bármi. Kettőjük közé állhat akár idő, és tér, de olyan nem történik, ami elszakítja őket egymástól, mert a lelkek már egyszer összeforrtak. S ami már egyszer erősen összeforrt, az úgy is marad. Erősebb mindennél, és túlél bármit, mert a lelkek tartják egymást.

 Valami hasonló érzés ez, mint egy erőteljes családi kötelék, és egy erőteljes szerelmi kapcsolat együttes ötvözete. Masszív, és biztonságos. Tudjuk, és érezzük, hogy bármikor ott van a másik. Bármikor, és mindig. Szeretettel gondolunk, érzünk, és vagyunk jelen benne. Szeretettel, tiszta szívvel és tiszta lélekkel.  Rendkívüli, és megtisztelő érzés. Olyan, mely ritkán adatik meg egy ember életében. Valóban, akár a nagy szerelem. Ritkán adatik meg az, hogy ráleljünk az ikerlelkünkre, és ritkán adatik meg az, hogy ennyire elmélyítsük azt. Nekünk megadatott ez az ajándék, mi valódi részesei, résztvevői lehetünk az ikerlékek kapcsolatnak. Ennek a különleges, magasztos érzésköteléknek. Mi már megtaláltuk az ikerlelkünk, mi már ikerlelkek vagyunk.

 Arra kérek mindenkit, aki olvassa a cikket, hogy jól nyissa ki a szemét, és még inkább a szívét-lelkét, mert sosem tudhatja, hogy mikor ajándékozza meg az Élet, a Sors, a Jóisten, a Mindenség, az Égiek,- kinek éppen hogy tetszik, és miben hisz, - egy ikerlélekkel! Csak figyeljetek, és legyetek nyitottak! Nyitottak az Életre, egy új személyre, egy új helyre, egy új szituációra. Bízzatok abban, amit elsőre megéreztek. Bízzatok abban, hogy nincsenek véletlenek, és bízzatok a megérzéseitekben, mely szerint ismerős nektek az az ember, aki veletek szemben áll, mely szerint ismerős nektek az az érzést, melyet a veletek szemben lévő ember iránt éreztek. Lehet az férfi, vagy nő, az érzés az nem lesz ismeretlen, sőt nagyon is, hogy ismerős lesz! A lélek nem felejt, a lélek emlékezik, a szív pedig felel rá. Bízzatok, higgyjetek, legyetek éberek! Figyeljetek,s  nyissátok ki a szívetek, lelketek!

2016. 04.08. By: Ivi

Zeneajánló: https://www.youtube.com/watch?v=Cnfj6QCGLyA&nohtml5=False  

Szeretettel ajánlom Mindenkinek a zongora és a fuvola ötvözetének lágy, simogató muzsikáját, mely pillanatok alatt nyugalomba, és békébe ringatja hallgatóját.   


 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr608578740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása