Tőlem, az írótól az olvasónak VI.
2016. január 17. írta: NyIvett

Tőlem, az írótól az olvasónak VI.

Rólam, a szerzőről, és a szerzeményiemről szóló történet

...Mindenkinek írok, és magamnak. Kedvtelésből, kikapcsolódásból, töltődésképpen, meditációképpen, és legfőképpen szerelemből.

Ehhez értek a leginkább, ezen a területen tudok a leginkább kiteljesedni, és alkotni folyamatában. Mindemellett pedig hálát adok azért, hogy ez a véna, képesség, tehetség áramlik hozzám folyamatosan. Nem kell, hogy gondolkodjak egy-egy témán, mert nem a fejemből írok, hanem a szívemből, és a lelkemből. Nem kell, hogy gondolkodjak egy-egy témán, mert a semmiből megszáll az ihlet, és akkor előkapom a noteszemet, a tollamat és írok. Mindegy hol vagyok, csak írok. Ha nem írom le azonnal, akkor már nem köszön vissza, illetve ha vissza is köszön, akkor már nem olyan minőségben, mint előtte. Szívből, és lélekből jön, ezért gyakran nem is emlékszem arra, hogy mit, és mikor vetettem papírra, hát ezért jó az, ha ott van a nevem, és a dátum is mellette.

 A pályázat után nem sokkal, az akkori munkahelyemen, az egyik közvetlen felettesem személyében igaz barátra leltem. Az első perctől fogva, ahogy felismertük egymást egy hullámhosszon, egyetértésben voltunk, idővel pedig elnyertük egymás bizalmát, és szeretetét. Az egy hullámhossz a megmutatkozik egyetértésünkben, gondolatainkban, gondolkodásmódunkban, hitünkben, érzéseinkben, és cselekedeteinkben egyaránt. Mindketten kedves, megértő emberek vagyunk, segítőkészséggel, hittel, erővel, és szeretettel, valamint jókora tapasztalással a hátunk mögött, melyet környezetünk is folyamatosan visszacsatol. Szeretett barátnőm, e visszacsatolásokon felbuzdulva, és kiváló megérzéseire hallgatva, megalkotta a közös, Angyalok Üzeneti Angyalok Üzeneti facebook oldalunkat.  Kezdetben ő foglalatoskodott az oldallal, és invitált engem is, hogy csatlakozzam, de akkortájt figyelmem legfőképpen a főiskolai tanulmányaimra irányult. Aztán egy napon, az egy hetes szabadságom ideje alatt nagyon megbetegedtem. Ágynak esve, pihenésre kényszerültem. Gondoltam, hogy figyelemeltereléssel töltekezve, a gyógyulásra fókuszálva, magamból adva töltöm el ezeket a napokat, így bekukkantottam a közös oldalunkra, és elkezdtem kiírni az érzéseimet. Onnantól kezdve mindennaposan írtuk, és posztoltunk. Emberek lelki támogatását, megsegítését, meghallgatását, a lelkük ápolását, és a lelki tanácsadást tűztük ki célunknak, melyet hittel, és szeretettel cselekszünk meg. Az érzéssel, - és együttérzéssel való odafordulásnak, az odafigyelésnek, a meghallgatásnak, a megértéseknek köszönhetően nagyon sok ember fordult hozzánk bizalommal, hittel, szeretettel, és reménnyel. Az elmúlt évek során a hatezerhez közelítő látogatottságot köszönhetünk az embereknek, mely igazán megtisztelő, rendkívüli, és felemelő érzés ez mindkettőnknek. Az emberek belénk vetett hite, szeretete, és bizalma. A felénk, és az oldal felé irányuló mindennemű érdeklődés. Közös utunkból, közös történeteinkből, és közös érzéseinkből születettek az itt fellehető alkotások, mint a „Szívem egy darabkája”, az „Ikerlelkem” című írás, valamint az Angyalok Üzenete Angyalok Üzenet oldalon található egyéb, kisebb terjedelmű művek.

 További írói munkásságomat illetően, már régóta fontolgattam, hogy csinálok egy saját blogot, illetve mások is unszolgattak, hogy ideje lenne már megalkotni, de az igazat megvallva fogalmam sem volt róla, hogy hogyan kezdjek neki, így pihentettem a dolgot. 2015 December elsején úgy döntöttem, hogy megalkotom a saját oldalam, ahol a hosszabb, és mélyebb történeteket tudom bemutatni a látogatóknak. Nos, megszületett, elkészült. Itt tartok most. Ez vagyok én, és a szerelmem, az írás.

 Mindenkinek írok, és magamnak írok. Kedvtelésből, kikapcsolódásból, töltődésképpen, meditációképpen, és legfőképpen szerelemből. 

 Itt, egy másik időzónában lassan már három óra van, de még mindig peregnek az ujjaim, mert nem akarnak elfogyni a betűk, és nem akar végére érni a történet. Kikívánkozva ömlenek egymás után a szavak, szinte hallom, akár a csapból a víz. Megállás nélkül egyre több, és még több. Szinte hallom, ahogy üvöltenek belülről a szavak: - Én is, még én is!

 Bizonyára, mint ahogy minden másnak, így ennek is meg van az oka. Most viszont elzárom a csapot, és utolsó cseppként itt hagyom magam után Kassai Csilla, motivációs tréner üzenetét, mely szerint „Amivel a legtöbb idődet töltöd, azzá válasz!”

2016.01.14. By: Ivi

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr818279014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.