Szabadon I.
2016. február 05. írta: NyIvett

Szabadon I.

Gyermeki szabadság

 A napokban eltávolítottam a hajkoronámból a távozni vágyó hajszálakat, és találomra ráraktam azokat a nyitott, írásokkal teli noteszembe. Más esetben is így szoktam eljárni, hogy a kihulló hajszálaktól folyamatában szabadulok meg, vagy összegyűjtöm, és aztán dobom őket a kukába. Ezzel a tudattal tettem le egy látható, világos felületre, a noteszemre, a pár szál hajat. Amikor leraktam a hajszálakat nem is figyeltem rá különösebben, csak amikor újra visszafordítottam a fejem, akkor láttam, hogy a hajszálak az egyik szó köré csavarodva, szív alakot formáltak. Megnéztem közelebbről, hogy mi lehet az a szó, amelyet körülölel a szív, és a szó, hihetetlen módon, a szabadon szó volt. Hihetetlen is, meg nem is, mert az önismereti tanulnivalóim között ott szerepel a könnyedség megélése, megtapasztalása, és ehhez, számomra, elég szorosan kapcsolódik a szabadon való létezés is. Nem lepődtem meg ezen a jelenségen, sőt, hiszek a jelekben, a direkt, és folytonosan áramló jelekben, melyek fontos, égi üzenetekkel bírnak, melyeket szándékosan, figyelemfelkeltésképpen továbbítanak felénk. A szívből jövő, léleknek szóló üzenet: szabadon.

 A szabadságról, mint fogalomról, mindig a madarak jutnak az eszembe. Gyakorta hosszasan kémlelem az eget. Figyelem, ahogyan változik az időjárás, ahogyan kúsznak az égbolton a felhők, ahogyan a nap megcsillogtatja a szivárvány színeinek fényét, és ahogyan a madarak boldogan, szabadon szállnak. Szeretem ezt a fogalmat, hogy szabadon, és szeretem a szabadon való érzést, megélést. Gyermekkoromban különösen közel állt hozzám a szabadon érzés, és annak megtapasztalása. Szabadon letten nevelve, hogy úgy cselekedjek, és azt tegyem, ami a vágyam, amit én szeretnék, és úgy próbáljam ki magam bármiben, amit, és ahogyan én szeretném. Meghagytak engem a szüleim a szabad akarattal való döntésben, persze bizonyos társadalmi, nevelési normáknak megfelelően. Nem lettem elkényeztetve, nem nőttem a fejükre, tisztelem őket ezért, és hálás vagyok nekik ezért. A szabadossággal sok mindenben kipróbálhattam magam, és mivel teljességében magával ragadtak a madarak, a madarak szabadsága, és a repülés művészete, így elhatároztam, hogy megpróbálkozom én is a repüléssel. A sorokat olvasva talán most többen is arra gondolnak, hogy ebből majd valami érdekes repülőeszközzel egybekötött történet fog kikerekedni, de csalódást kell, hogy okozzak a repülőeszközzel kapcsolatban, mert ilyenről most nemigen, de érdekességről annál inkább lesz szó.

 Innen, huszonévek távlatából kissé viccesen hangzik számomra a repüléshez köthető elhatározás, de akkor nagyon is komolyan gondoltam. Olyannyira komolyan, hogy kiszemeltem magamnak az elrugaszkodáshoz kiválónak bizonyuló gyermekszobánk szekrénysorát. Mivel lentről felfelé nézve ez tűnt a legmagasabb pontnak, sőt gyermeki paraméterekkel felhőkarcolóként tornyosultak, ezért úgy döntöttem, hogy megmászom, majd könnyedén leugrom a tetejéről. A mászással, és a magassággal soha nem volt gondom, mert állandóan másztam, hol fára, hol mászókára, hol a szekrény kisebb fokaira, mindenhova, és bárhova. A rutinos mászás elég nagy érvnek bizonyult ahhoz, hogy magamra tegyem a voksom, és hamar meggyőztem magam arról, hogy ez az elgondolás kiváló lesz a repüléshez. Napokig nézegettem, méregettem a nagy szekrénysort, hogy hogyan tudnám bevetni, akár a nagyok a Mont Everestet. Hiába voltam gyakorlott mászó, a repüléssel előtte még sosem találkoztam, így szükségszerűnek találtam a bevetés előtti terepszemlét. Egyik nap nekivágtam. A repülés végrehajtásához kellett egy biztonságos pont, ami megtart, amiből erőt meríthetek, ami bátorítást ad. Biztos pontnak szeretett öcsémet választottam, aki mindig minden eszement és vicces játékban követte az ő őrült, és bolondos nővérét. Mindig mindent együtt csináltunk, így megosztottam vele a repüléstervem is, majd kértem, hogy legyen velem, és asszisztáljon az én egyéni show műsoromhoz. A reakciójára már nem emlékszem, de arra igen, hogy ő ott volt, és ez még nagyobb elszántságot, bátorságot adott nekem. Elindultam. Mászás közben a játék-és dísztárgyak arrébb csúsztatásával helyet csináltam a lábamnak, majd megkapaszkodtam a tetejében, és felhúztam magam. Most megfordítva a nézőpontot, fentről lefelé kukucskálva kissé ijesztő, ámde annál érdekesebbnek tűnt, így nem rettentem vissza attól, hogy véghezvigyem azt, amit már egyszer a fejembe vettem. Elszántam magam, háromig számoltam, és ugrottam. Repültem. Vagyis azt hittem, hogy abban a szegényes, mindössze pár másodpercig tartó intervallumban, abban szárnyalok, de aztán a betonnal való gyors, és fájdalmas találkozás hamar visszahozott a valóságba. Teli talppal érkeztem a szőnyeg alatti betonra, amikor is a kemény, visszaható erő hatására összecsuklottak a lábaim, és a földre rogytam. A görcsös fájdalom összekuporodott pózba kényszerítette a testem. Megijedtem, és féltem. Üvöltöttem a fájdalomtól. Üvöltöttem az öcsémnek, - aki csak pislogott a gyors történések következtében,- hogy azonnal hívja anyát. Biztosan tudtam, hogy anya az, aki tud majd nekem segíteni, és minden rendben lesz. Anya nyugodtan sertepertélt a konyhában, majd öcsém hívására, a kezéből mindent kidobva rohant, hogy megnézze mi a baj. Kiült az aggodalom és az ijedtség az arcára, hogy abban az óvatlan pillanatban már megint mit csinált az ő eleven lánya, majd végképp megrémült, amikor az összerogyott, földön kuporgó testemet látta. Én egyre csak a lábaimat fogtam, és szorítottam. Úgy éreztem, hogy a bokámban, vagy a lábszáramban valami elszakadt, eltört, elpattant. Úgy éreztem, hogy az erős fájdalom valami nagy bajt hozott magával, melynek következtében többet nem tudok felkelni, vagy nem tudok majd járni. Anya simogatta a lábaimat, alaposan szemügyre vette, vizsgálgatta, és közben az ő nyugodt, kellemes hangján kérte, hogy meséljem el mi történt, milyen butaságot csináltam már megint. Masszírozta, óvatosan mozgatta, tornáztatta a talpam, és a bokám. Hosszabb idő elteltével kérte, hogy próbáljak meg ráállni a talpamra, hogy lássuk mennyire nagy a baj. Szilánkos, mély fájdalmat éreztem, és nehézkes volt a mozdulat. Első körben még nem tudtam magamat megtartani, és csak bicegtem, de később, órák leforgása után, a pihentetésnek köszönhetően, már újra jártam.

 Nos, így visszatekintve, magam sem tudom, hogy hogyan gondoltam ezt az egészet, azzal viszont már akkor is tisztában voltam, hogy mindig is kicsit fura voltam, fura dolgokkal, és ezt a fura, repülés dolgot nem véltem lehetetlennek, és addig hajtott a belső szabadság hangja, amíg ki nem próbáltam, meg nem tapasztaltam. Megtanultam egy életre a leckét. A gravitáció törvényét, melyről így utólagosan elmondhatom, hogy talán nagyobb hasznomra vált volna ez a tudás, ha már az általános iskolai éveim előtt találkozom vele, és nem később, utólagosan.

 Felnőve, felnőttként, többnyire és elsősorban, mint más is, a madarakhoz társítom a szabadságot, ha jellel, szimbólummal, elmondással, érzelemmel, vagy bármely más módon kell kifejeznem magam. Fantasztikusnak, és elbűvölőnek tartom a madarak szárnyalását, ahogyan tollaikkal az égen vitorláznak, hasítják az eget.  Egy kivételes csodának vélem, azt a mechanikát, ahogyan a repülést végzik, ahogyan hihetetlen nagy távokat tesznek meg, ahogyan az idővel bánnak, hogy korlátok nálkül bárhová repülhetnek, hogy különbözőek, sokfélék, változatosak, és ékesek. Tisztelem a természetet, és minden csodát, ami beleszületett, ami benne él, ami benne találtatik. A repüléssel kapcsolatos megtapasztalásomból azt a tanító következtetést vontam le, mely szerint én, az egymagam fizikális testével, képtelen vagyok repülni, viszont a lelkem, az bármikor képes rá, és szabadon megteheti. Ha netán, véletlen, valamilyen oknál fogva pedig elfelejteném a repüléssel, és szabadsággal kapcsolatos tanítást, abban az esetben, a talpamat érő, minden, erőteljesebb behatás utáni kellemetlen érzés, mindig figyelmeztet arra, hogy testben a Földön vagyok, és nem a fellegekben!

2016.02.03.  By: Ivi

Fotó: Ny.Ivett

Zeneajánló: https://www.youtube.com/watch?v=-Z9PhUI5oUE

Írás közben (véletlen), A szárnyak c., indián meditációs zenét dobta fel a zenelejátszó, mely hozzásegített a gördülékeny begépeléshez. Szeretettel ajánlom mindenkinek a madarak nyugalmat árasztó szárnyalását!

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr748362926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.