Nos, örömmel érkezem meg ide, ezekbe a pillanatokba! Az írás és annak megosztásának pillanataiba. Hálás vagyok a sornak, hogy haza vezetett engem, hogy MOST vezetett haza engem. Haza vezetett a szülőhazámba, és haza vezetett az írás- alkotás kimeríthetetlen birodalmába. Hálás vagyok a technikának és hálás vagyok azért, hogy rátaláltam arra az útra, amiképpen újra magyar billentyűzettel, magyarul írhatok. Hálás vagyok azért, hogy ez ITT és MOST történik ez meg, ebben a karanténizált, még inkább befelé tekintő időszakban. Hálás vagyok azért, hogy a sok, mostanáig papírra vetett írásaimat újra megoszthatom. Hálás vagyok azért, hogy ezek az írások újra eljutnak azokhoz, akikhez el kell, hogy jusson, és akiknek felismeréseiben talán segítségére lehet.
Két, hozzám igen közelálló, szintén mély emocionális világgal rendelkező, barátnőmmel való beszélgetéseink inspirálták a mai írásomat. Pár nappal ezelőtt eszmecserét folytattam az egyik legkedvesebb barátnőmmel. Életem, szívem egy része ő is. Őszintén, tisztelettel, bizalommal szoktunk kitárulkozni egymásnak. A boldogság téma volt akkor a porondon. Azt mondta, hogy amióta ismer (idestova talán 11 éve), még sosem látta a boldogságomat állandósultnak. Nem látta hosszútávon stagnálni, csak szösszeneteket látott belőle. Ez volt az első, közvetlen rám irányuló, befelé fordíttató, elmélyülésre késztető esemény. Ezt követte a tegnapi, közvetett, mástól érkező, megtámogatásra, gyógyításra szoruló szembesülés, szembesítés.
Ezen barátnőmben is a boldogság érzése a boldogsággal kapcsolatos kérdések gondolatai merültek fel, és olyan megéléseiről beszélt, mint "Ivett, nem tudom, hogy hol a helyem a Világban. Itt, ez az én hazám, viszont a másik, átmeneti hazába vágyom vissza, és minden nap gondolatban oda utazom. Oda vágyik a lelkem. Vágyom vissza azokat a pillanatokat. Elég gyakran nézegetem a közös fotóinkat, és idézem fel a közösen eltöltött időket, a helyeket ahol jártunk, a történéseket, amiket együtt éltünk meg". Meghallgattam őt, majd a következőként reagáltam "Azt kérded tőlem, hogy hol a helyed a világban, és próbálod megfejteni, mint oly sokszor azelőtt. Talán, egy harmadik földrészen! De, ha az igazságot akarod tudni, akkor elmesélem annak a hölgynek a történetét, aki utazgatott, tapasztalt, látott, aki szintén kereste a helyét a Nagyvilágban. A helyet, ahol leélheti az Életét. A helyet, ahol valóban boldog lehet. Azt a helyet, ahol saját elképzelései szerint rálel saját boldogsága.
Nos, különösen jól ismerek egy hölgyet. Ez a hölgyike a folytonos boldogságot kereste. Nem hajszolta, inkább csak kutatta. Tengereket, óceánokat szelt át, elutazott már jónéhány helyre, hogy lásson, tapasztaljon. Elhagyta a hazáját a szerelemért, egy jobb minőségű Életért, egy másik otthonért, kultúráért. Sok jó és érdekes emberrel találkozott, sok jó és érdekes embert ismert meg, akik közelebb kerültek hozzá. Tette azt, amire vágyott, amit látni, és tapasztalni vágyott, amit elképzelt és amit ebből megvalósított. Felfedezett egy új világot. Olykor ide-oda ingázott. Teltek az évek. Itt-hon és ott-hon sem érezte jól magát. Nem érezte magát boldognak. Sokszor tette fel azt a kérdést magának, hogy "hol az én helyem a Világban, hiszen itt-hon, a saját hazámban már nem tudok élni, és az ott-hont már sokkal inkább érzem közelebb magamhoz, mint a szülőhazámat. Ezt az ott-hont, melyben valahol mindig egy idegen leszek. Akkor hol? Hol lehetnék valóban boldog?
A hölgy sokszor a pillanatban, a jelenben él. Meglátja az Élet szépségét a felkelő, melengető, ébresztgető nap sugaraiban. Az ég kékjében és a lemenő nap megfestett arcaiban. Imádja nézni, ahogyan a zöldellő falevelek táncolnak a széllel. Nem sétál el bizonyos fák mellett, hogy meg ne ölelné őket. Gyermeki kíváncsisággal fedezi fel a mini világ élőlényeit. Hallgatja a megrebbenő madarak énekét. Figyeli a víztömegek fodros szoknyájának meg-meglibbenését. Kisétál az utcára és arcát az ég felé emeli, ha esőcseppek hullnak alá a felhőkből. Mélyeket szippant az esővíz tüdőt átmosó, friss illatából. Simíttatja lelkét megannyi, békés, szeretetteljes pillanattal. Nyitott szívvel, bizalommal, megértéssel, támogatóan fordul embertársai, barátai, szerettei felé. Mély érzésvilággal kapcsolódik. A hölgy, aki sokszor a pillanatban, a jelenben él, és a hölgy, aki oly sokszor a múltban és a jövőben is él. Amikor pedig felmerül az a bizonyos kérdés, hogy hol van az én helyem a Világban, akkor ez a hölgy nagyon jól tudja a választ. Tudja, hogy az ő helye is az ITT és MOST- ban van. Tudja, hogy a jelenben kell élnünk, ITT kell Élnünk. A múlt már becsukta az ajtókat a hátunk mögött, a jövő pedig készülődik teljesen kitárni azokat.
Elmeséltem neki, majd a következőképpen összegeztem a meglátásaimat:
"Az igazságot, a választ karod tudni. A válasz egyszerű. Te is tudod. A hely, a Boldogság, az OTT van Benned! Mindig is OTT volt, csak elfelejtetted, hogyan kell megtartani! Elfelejtetted, hogyan kell ITT és MOST megtartani. A jelenben tartani! Nem a múltban, nem a fotók nézegetésében, és az emlékek dédelgetésében, ott, tartani. Nem is a jövőt, az újra -közös pillanatokat várni, és ezekről ábrándozni. ITT Lenni, ITT Létezni. Teljességében. Ezt az ősrégi, örök, egyszerű igazságot tudom neked én átadni. ITT és MOST."
By: Ivi, 22.04.2020, Budapest
Ahogyan annak idején, és MOST is, egy remek, aláfestő, meditatív hangulatot teremtő zenére gépeltem be az írást. Ha kedvet éreztek ahhoz, hogy az írást ennek a zenének a kíséretében olvassátok el, akkor szeretettel ajánlom Nektek a 963 Hz, Isteni frekvencián mozgó, meditációs zenét! Varázslatos napot kívánok!
https://youtu.be/OlV26ouCn5w
