Egy újabb, zajos, aktív hétvégi munkanap után beálltam a zuhanykabinba, hogy lemossam magamról az események, esetleges negatív energiák szutykát. Amint beléptem a kellemesen forró vízzuhatag alá, és behúztam a kabin ajtaját, abban a pillanatban megindult a víz „alatti” meditáció. Érdekesnek vélem, hogy a legtöbb ihlet az fürdőben érkezik meg hozzám. Mikor tusolok, mikor fogat mosok, vagy amikor éppen sminkelem magam, és a tükörben a saját szememnek tükréből olvasok. Helyesbítve, a lelkemből olvasok úgy, hogy közben látom is őt, magamat. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, álljon oda a tükör elé, és nézzen bele mélyen és hosszasan a saját szemének Világába! Megdöbbentő, mély, és őszinte igazságokat fog benne meglátni, ha van hozzá elég bátorsága!
Ahogyan a víz tisztára mosta a testet, úgy nyílt meg a lélek. Vadlovak boldog csordája vágtatott előttem a levegőben. Mintha egy láthatatlan, lebegő mozivásznat függesztettek volna le elém a térbe, melyen elindult egy reá kivetített filmkocka. Hárman jöttek, és sörényük lágyan libbent a szemből cirógató szélben. Hatalmas erővel becsapódó, masszív testtömegükkel kivájták a feketéllő Föld darabjait. Ritmikusan, keményen, mégis lágyan, lebegve suhantak. Egy szemvillanásnyi jelenet volt az egész, mégis mély üzenetet közvetítettek. Azt kiáltott a lelkem: - Légy szabad, mint a vadlovak!
Minden ember szabadnak született, egy szabad lélekkel, és a cél az, hogy a lélek meg is őrizze a szabadságát. A tiszta, romlatlan gyermekkorban még emlékszünk, és szabadon cselekszünk, élünk meg minden pillanatot, akár a zöld réteken vágtázó vadlovak. Minden nap boldogan mosolygunk vissza a ránk mosolygó napra. Tágra nyitott szemekkel csodálkozunk rá a körülöttünk lévő színekre, látványra. Hatalmasat kacagunk, amikor a szél belemarkol a sörényünkbe, és megkócolja azt. Energiával tölt fel minket, ahogyan erőteljes, ritmikus dobbanással érintjük az Anyaföldet. S minden egyes, újabb dobbanásnál tudatában vagyunk annak, hogy tiszteljük, és szeretjük őt, és eszerint élünk benne, rajta, vele. Együtt. Egy ritmusra lüktet vele a szívünk, és egy ritmusra táncol vele a testünk. Figyelemmel kísérjük az égitestek váltakozását, a nap melegét, és a hold ragyogását. Harmóniában Élünk a Földdel, a természettel, mely végtelen nyugalmat áraszt, és biztonságot ad, mert tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen van, és vannak, akik vigyáznak ránk. Elidőzünk a tiszta patak sodrásának látványában, a folyóvizek fodrozódásában, az álló tavak mozdulatlanságában. Csokrot gyűjtünk, és bokrétát kötünk a mezei virágok nyílásából. Megtapogatjuk, hozzádörgölőzünk, megöleljük az égig érő fák törzseinek kérgét, erezetét. Megpihenünk a frissen illatozó fűágyakon, és élvezzük azt, hogy csak úgy vagyunk. Csak úgy vagyunk a harmatcseppek ébredésében, és az éj csillagjainak világában. Csupaszon, szabadon, úgy, ahogyan a Világra születtünk.
Aztán ahogyan felfelé cseperedünk, úgy kezdjük el feledni azt, hogy milyen vadlónak lenni. Megsokasodnak a környezethez, a környezetváltozáshoz társuló impulzusok, behatások, normák, rendek, és szabályok. Megszületnek a karámok, és a vadlovak behajtódnak, vagy önként bevágtáznak a társadalmi keretek közé. Karámba, ugyanis korlátozott keretek közé kerülünk a kisgyermekeket vigyázó, és felügyelő csoportokban, a közoktatásban, a különböző multiknál, szervezeteknél munkát vállalt helyeken, netán családi állapotunkban, családi szerepünkben. Kezdetben fájdalmas a betörés, hiszen emlékszünk arra, hogy milyen volt igazán szabadnak lenni, emlékszünk arra, hogy honnan, és miből születtünk, miért vagyunk itt, mi a küldetésünk, milyen értékeket szeretnénk megőrizni. Aztán ahogyan szűkül a karám, és erősödnek a korlátok, beszabályozások, tudatos, és tudat alatti manipulációk, úgy lassan elfelejtetik, és elfelejtjük, hogy kik azok a vadlovak, és hogyan is élnek ők. Ahogyan telnek az évek, úgy mélyülnek el a meg tapasztalások, és növekszik a fejlődés, melynek következtében a homály tisztulásnak indul, és a lélek elkezd emlékezni a saját szabadságára. A tudatának világosodásával egyetemben elkezd kitörni. Lázad az eddig természetesnek hitt, mára azonban nyomasztónak, nehéznek, elviselhetetlen érző tárgyak, személyek, környezet, szituáció ellen. Addig próbálgatja magát, feszegeti saját határait, és tapasztalja meg a saját végleteit, amíg teljesen át nem töri a karám ajtaját. Elindul vissza, oda, ahová tartozik, ahol, és amiben újra vadlóként tud élni. Elindul a lelkének hívása után, hogy megélje azt, aki, hisz minden ember szabadnak született.
Mindnyájan keressük azt a benső kisgyermeket, aki szabadon, ártatlanul bennünk él, aki, ha alkalomadtán felszínre tör, akkor segít nekünk abban, hogy gyermeteg dolgokat csináljunk, és gyermeteg pillanatokat éljünk át újra. Mindnyájan tapasztaljuk a szabadság ízét, ha valamely kedvünkre való dolgot cselekszünk, ami virágba borítja a lelkünk. Amikor kiélvezzük a szabad napok, a szabad hétvégék, és szabadságok pillanatait. Amikor az esőben örömtáncot járunk. Amikor repülhetünk, rövid időn belül, hatalmas távolságokat megtéve, más kontinensekre jutunk el. Amikor csak annyi éppen a dolgunk, hogy élvezzük, ahogyan a pálmafák borította, fehérhomokos parton, barnára borítsa a napsugár a testünket. Amikor átadhatjuk magunkat a végeláthatatlan víztömegnek, hogy hosszasan szántsuk karcsapásainkkal a habjait. Amikor szemtanúi lehetünk a napfelkeltének, és a napnyugtának. Amikor órákon, és napokon át barangolhatunk a természetben. Amikor nem kell, hogy órát viseljünk, az időt lessük, vagy versenyezzünk vele. Amikor megáll az idő, ha olyan személy társaságában tartózkodunk, aki elvetette szívét a szívünkben; legyen az a társunk, családtagunk, barátunk, háziállatunk. Amikor olyan hobbitevékenységet végzünk, melyben belebolondulva alkotunk. Amikor az Életünk a sport, zene, tánc. Amikor rátaposunk a gázra, és csak hagyjuk, hogy a sebesség magával ragadjon. Amikor felkapjuk legkényelmesebb nyúlcipőt, és olyan messzire futunk, akár Forrest Gump. Amikor valami igazán merész, és extrém dolgot csinálunk, mely megemeli az adrenalin szintünket. Amikor szívvel-lélekkel, egy időben, egyszerre éljük át az intimitást, a testiség valódi örömét. Amikor valóban azzal keressük a kenyerünket, amit szenvedéllyel, elhivatottsággal, és szeretettel csinálunk. Olyan hivatást művelünk, melyben örömünket leljük, és boldoggá tesz minket. Mindnyájan keressük azt az állandósult lét-állapotot, mely nem csak alkalomadtán mutatja meg magát az életünkben, hanem erős gyökeret verve le is telepszik.
Akik már áttörték a saját, vagy mások húzta korlátokat, legyen szó a fent említett kategóriák bármelyikéről, azok mind elindultak a lelkük hívásának irányába, azért, hogy visszatérjenek a szabadba, a szabadon élő vadlovak táborába.
Emlékezz! Légy újra szabad, mint a vadlovak!
By: Ivi 06.03.2017.
Zeneajánló: https://www.youtube.com/watch?v=NliYy7iqh-U
Szeretettel ajánlom a titokzatos, lélekfelszabadító, relaxációs zongorajáték válogatott verzióját!
