Az idő elteltével tapasztaltabb, tudatosabb, és önmagát is folyton képző felnőttként már megértettem sok mindent. Őt is, és az akkori állapotot is. Gyermekkorának, és életének feldolgozatlan sérelmei mély lenyomatokat hagytak a lelkében és a szívében, mint ahogyan a miénkben is. Mélyet, fájdalmasat, gyógyításra vágyót, és várót. Volt idő, amíg haraggal, undorral, és a gyűlölettel voltam telve irányába, amely idővel megértésre cserélődött, és a megértéssel egyetemben a sebek is elkezdtek begyógyulni. Ezekből, az édesapámmal kapcsolatos lelki emlékekből születtek meg a terápiás írásaim, mint a Rózsák Birodalma, a Szín-pad, és a Bástya, - és valószínűleg érkezik még több is a felszínre onnan, ahová ezeket eltemettem.  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljes egészében meggyógyultam, mert a mai napig van rà példa, hogy ha hallom egy kulcs erőteljesebb zörgését, és a zàrral való bíbelődést, akkor összerezzenek. Vagy, amikor hirtelen, a semmiből előtörő zajt hallok, akkor megijedek. Ha netàn egy rajtam kìvül eső, élesebb veszekedésnek vagyok szem, vagy fültanuja, akkor felgyorsul a pulzusom, és fezaklatott leszek. Vagy, ha valaki egy gyors mozdulattal felém emeli a kezét, akkor én tudattalanul, ugyanazzal a gyors mozdulattal elhúzom onnan a fejem. Ritkàn esik meg, de még bennem vannak. Hiszen ezek egy negyed életen át tartó, mély nyomok ahhoz, hogy csak úgy, hipp-hopp, tovaszálljanak a lelkemből, de teszek érte, hogy folyamatosan önmunkával kiürüljön belőlem a maradék fájdalomlenyomat is. 

Nem ítélem el, és nem vetem meg a saját gyengeségéért, esendőségéért, és mindazokért a negatív cselekedetekért, amiket tett, és nem tagadom meg tőle a szeretetem. Hiszen a sok negatív mellett sok pozitívum is volt az életünkben. Itt, és most, már csak a jóra, és a szépre emlékezem. 

 Megkeményített és túlélővé tett minket a sors. Koromhoz képest már rengeteg mindent láttam, megéltem, és megtapasztaltam. A családi kapcsolatból, a kalandokból, a rövid és hosszú távú, a sikeres, és sikeresnek nem mondható párkapcsolatokból, az ismeretségekből, és a barátságokból. Tanított, és tanít az élet, folyamatosan. Újabb leckék, és megoldandó feladatok mindig lesznek, ezért tanulok, gyógyítom, és képzem magam. Dolgozom a személyiségemen, és fejlesztem az önismeretem. Figyelek és megfigyelek. Hallok és hallgatok. Magamat és másokat, a közvetlen, és közvetett környezetemet.  Azért, hogy még több mindent megtapasztaljak, hogy még tudatosabb legyek. Azért, hogy segíthessek, és segíthessenek. Tudom, és hiszem, hogy azért vagyunk, és találkozunk, hogy egymáson, egymásnak segítsük. Sokan ugyanabban a cipőben járunk, és sokan egy csónakban evezünk. Figyelem a környezetem és hallgatom a történeteket, és „véletlen” pont olyan állandó vagy változó környezetbe kerülök, ahol az emberek csonka családban, alkoholista szülővel, agresszív szülővel, bántalmazó szülővel nőnek fel, szeretetét megtagadó, eltaszító, nem törődöm szülővel, szeretetlenségben, vagy boldogtalanságban nőnek fel, ilyen és hasonló okból elszenvedett sérülésekkel. Sokan vannak ezen az úton. Sokan vagyunk egymás előtt, és egymás mögött. Ezért hoztam létre ezt oldalt, mert mindnyájan ugyanazt a történetet éltük át, csak egy kicsit más ruhába bújtatva, de a magja mindegyiknek ugyanaz. Mindnyájan ugyanazt éreztük, és mindnyájan ugyanazt felejtjük, és gyógyítjuk magunkban. Osztozom a történetemben, hogy Te is osztozhass benne. Ezért írtam, hogy közös terápia ez az olvasónak, és az írónak egyaránt. Erőt, hitet, támaszt, együttérzést, ösztönzést, kitartást, megnyugvást szeretnék közvetíteni mindenkinek, aki ezen, és az ehhez hasonló negatív lenyomatokon már túl van, benne van, vagy éppen lépni kíván. Megosztani mindennemű érzést és megtapasztalást.

 Remény mindig van! Ha van elég hitünk, erőnk, bízunk magunkban, a lépéseinkben, és abban, hogy egy napon megváltozik minden! Megváltozik!

2016.01.14. By: Ivi