A test vagy az érzések nyelvén?
2016. február 17. írta: NyIvett

A test vagy az érzések nyelvén?

  Előre, és elsősorban elnézést kérek minden kedves, az oldalt rendszeresen látogató olvasótól! Első körben azért tőlük, mert, akik rendszeresen olvassák az írásaimat, ők szembesülhettek már vele, hogy általában egymástól független, váltakozó történetek osztok meg. Kezdetben gondolkodtam rajta, hogy próbálok rendszerességet, vagy logikus felépítettséget vinni a posztolásokba, de aztán hamar bebizonyosodott, hogy ez lehetetlen. Amiket írok, azokat nem tartogatom, hanem azonnal papírra vetem, vagy ha teljesen magával ragad, akkor magamon is könnyítve, azonnal begépelem. Írom, és megosztom, nem tartogatom, nem ülök rajta. Illetve azért is nem tud logikai egymást követettségben kibontakozni, mert hirtelen jön, szinte a „semmiből”, és azonnal kikívánkozik belőlem az, amit éppen közvetítenem kell. Eszközként továbbítom az üzeneteket, épp mikor, milyen téma mutatja meg magát.  Ami azt illeti, későre jár, lassan éjfél van, de hát mit lehet tenni, ha ilyenkor jön az ihlet, akkor biza ilyenkor jön az ihlet. Ha pedig szólni akar az üzenet, és megszólítani a történet, akkor nem tartom vissza, had szóljon.

 Az egyik barátommal telefonbeszélgetést folytattunk párkapcsolati témában, és kifejtette nekem az érzelmekkel kapcsolatos gondolatmenetét. Már a társalgás elején felvetette, hogy ő azon töpreng, hogy talán mulasztott abban, hogy nem jelezte, nem mutatta ki érzelmeit a partnere irányába. Abban a percben, ahogy kifejtettem neki a témával kapcsolatos nézeteimet, abban a percben, hirtelen felindulással megérkezett az üzenet. Az ő gondolatmenete és kérdései, az én megtapasztalásaim, és nőtársaink hasonló történetei alapján.

 A mai világ irányítani vágyó, irányítani akaró, és irányító szereplői, ilyen olyan eszközökkel, látható, vagy láthatatlan módon azon ügyeskednek, hogy gyengítsék, elnyomják, kiirtsák, megszüntessék, megsemmisítsék az érzelmet, az érzelem-világot. Azt a Világot, mely az embert élő-lénnyé teszi, mely által meg tudja mutatni, ki tudja fejezni magát, mely által érzi önmagát, embertársait, mellyel egy magasabb szinten, az érzelem szintjén kommunikál. Úgy gondolják, hogy azzal, hogy létezik az érzelmi kommunikáció, azzal csak megnehezítik saját beszéd-és gondolkodásszintű kommunikációjukat, és inkább úgy döntenek, hogy kivonják belőle magukat. Irányítva másokat is kivonódásra kényszerítenek. Ez így kényelmesebb nekik, mert nyugodtabb, mert nem kell vele macerázni, bíbelődni, és nem okoz nekik fejfájást. Az érzelem. Mert az érzelemi alapú cselekvésben igazság rejlik, a bensők igazsága, az pedig sokszor fáj. S mivel ez a fájdalom nem szimpatikus nekik, így szépen kigondolják magukban, hogy inkább nem vesznek róla tudomást, sőt szándékosan nem foglalkoznak vele, elnyomják magukban, és szép lassan elfelejtik azt. Mi történik ekkor? Ott marad a test, csak egy test. Érzelmek nélkül, érzelemmentesen. Nincs, ami kitöltse, megtöltse, betöltse. Egy kiüresedett, lelkét vesztette valaki fogja élni az életét. Egy gép, aki napról- napra, rutinszerűen, szabályosan, szabályoknak megfelelően éli az életét. Végül annyira megszokott, és természetes lesz számára ez az állapot, hogy többé már nem fog arra emlékezni, hogy ki is volt ő valójában, és mi is az a valami, ami hiányzik az ő életéből. Megszokott lesz, ezért amiről nem tud többé, ami már nincs, az nem fog hiányozni neki. A valódi, érzelmekkel teli egyén, az összetett személyiség. Árnyéka lesz önmagának. Lelke elhagyja, elvonul belőle, mígnem kialszik szeméből a fény. Lemond valódi önmagáról. Lemond egy másvilág kedvére, ami kecsegtető, ami hívogató, ami hamis, ami hazug, amiben nem kell, hogy őszintén, érzelmeit kifejezve, önmaga legyen jelen.

 Egyes embertársaink így döntöttek, így döntenek. Így élik az életüket, mert ők ezt választották, választják. Mert azt gondolják, hogy így könnyebb. Addig a pontig egyszerű az érzelemmentes ember története, amíg egyedül, magában, maga van. Ám mivel az ember társas lény, így előbb vagy utóbb az érzelemmentes ember is elkezd kapcsolódni. Milyen kapcsolatban tud egy érzelemmentes ember leginkább kapcsolódni? Leginkább a szexuális kapcsolatban. Ugyanis a szexuális kapcsolat lesz számára az a legkényelmesebb kapcsolat, ahol továbbra is érzelemmentesen tud jelen lenni. Hangsúlyozom, az érzelemmentes ember. Igen ám, csakhogy a szexuális kapcsolathoz két ember kell. Mi történik ilyenkor a másik féllel, az önző módon, figyelmen kívül, és érzelemmentességben hagyott partnerrel? Egy olyan partnerrel, aki érzelmeit, önmagát adja a közös történethez. A mérleg sajnos el fog billeni az érző oldal felé, a fájdalom, a megbántás, a meg nem értettség érzelmeinek irányába. Az egyik fél jelen lesz, a másik fél nem. Az egyik fél adni fog, önmagát, és az érzelmeit, míg a másik azzal, hogy nem adja önmagát, és érzelmeit, azáltal szinte nem ad bele semmit. Pusztán a testét, és a teste által megjelenített cselekedeteit. Érzelemmentesen, mint egy darab bábu. Az érző fél megpróbál mindent elkövetni, hogy csak egy kicsit is próbálja elmozdítani a mérleget az ő felére. Próbálja megközelíteni mindenféle szögből az érzelemmentességet, de minden irányban keménységbe, nyersségbe, ridegségbe, elutasításba, falakba ütközik. Az érzelemmentes, érzelmeit felejtett, érzelmeit visszafojtó ember nincs tudatában annak, hogy milyen sérüléseket okoz az érző embernek, az érző ember pedig van olyan kitartó, reménnyel, hittel, és érzelemmel teli, hogy bizakodik abban, hogy egyszer majd változik valami, és megtörik a jég. Az érző, és érezni vágyó ember számára nehéz, szívet, és lelket marcangoló megtapasztalások ezek. Különösen, amikor az intim viszonyban, a szexualitás talaján, az egyik legerősebb energiamezőben találkozik ezzel a megtapasztalással.

 Megtapasztaltam. Egyik, és másik oldalt is. Voltam jelen érzelemmentesen, és voltam jelen érzelmekkel. Újra és újra visszaköszönt egy-egy történet, csak a díszlet, és annak szereplői változtak, egészen addig, amíg én magam el nem kezdtem befelé, önmagamra figyelni, változni és változtatni. Kiváló feladott leckék, leckéztetések, megtanult leckék, kiváló tanítások, tanulságok születtek az érzelemmentes, és érzelemmel teli megéléseimből.  Ezen a fonalon haladva elgondolkodtatásra késztetett, hogy az emberek milyen könnyen dobálóznak a testükkel, akár a szavakkal. Mennyire könnyen adják magukat. Legyen az férfi, vagy nő. Teljes önmaguk tisztelete, megbecsülése, óvása nélkül. Oda adják bármikor, bárhol, bárkinek. Most, itt, ebben, a nyers, érzelemmentes, emberből robotokat gyártó világban még inkább elfogadottá, megszokottá, és divattá vált így cselekedni.  Kinek, és kiknek? Milyen korosztályoknak, milyen nemzeteknek, és milyen társadalmaknak? Lehet ezt egyáltalán elfogadni, megszokni, és divatot űzni belőle? Lehet, hiszen teszik. Rengetegen. Zsigerből, természetesen. Természetes, hogy fogják magukat, és oda adják magukat. De csak a testüket. Hiszen mennyivel könnyebb csak úgy oda adni egy testet, úgy, hogy nincs benne érzelem. Oda adni használva, és oda adni használatra. Mennyivel könnyebb oda adni egy testet, magában, üresen, mint érzelmet belevinni, érzelemmel fókuszálva kedveskedni, figyelmesnek lenni, gondoskodni, és szeretni. Amikor érzésekről van szó, amikor érzéseket kell kifejezni, akkor megtorpanás van. Hárítás, terelés, kibúvó, eltűnés. Az érző félben egy idő után felmerülnek az olyan kérdések: Hova vezet ez a kapcsolat? Hol a végső türelemhatár? Meddig kell még így, és ezt tennem? A kérdések, melyek az érző ember lelkéből szólnak, melyek változásra ösztönöznek, melyek változtatásra sarkallnak. Hiszen bármikor ki lehet szállni a mókuskerékből. Nem könnyű, de meg lehet tenni. Amikor az ember már megért rá, és képes megtenni. Amikor az érző fél azt mondja, hogy ez neki kevés, ő ettől többet szeretne. Amikor az érző fél ráébred arra, hogy jobban kell, hogy szeresse, tisztelje, és becsülje magát, mintsem egy ilyen minőségű kapcsolatban vergődjön, arra várva, hogy majd egyszer történik valami. Valami biztosan fog, valami apróság, de közel nem az a robbanás, mely az érző fél elképzeléseiben szerepelt. Akkor kell egyet oldalra lépni, és hagyni, hogy a mókuskerék tovább forogjon, de akkor már az érző fél nélkül.

 Ha az ember szereti és tiszteli magát valamennyire is, akkor olyan minőségű kapcsolódásokat keres, melyben érzelemmel telve, önmaga lehet, s mely érzelmek viszonzásra is találtatnak. Olyan minőségű kapcsolódásokat, mely kizárja az álarcokat, titkokat, őszintétlenséget, játszmákat. Olyan minőségű kapcsolódásokat, melyben érzelemmel való kifejeződés, megmutatkozás, és adakozás jön létre. Ad is, és kap is. Kölcsönös érzelmi felvállalás, mely felemel, mely előre visz, melyben valamiféle változás, fejlődés tud kibontakozni. Kiegészülés, és kiteljesedés. Olyan kapcsolat, melyben őszintén, érzelmeivel együtt vállalja fel önmagát az ember lánya és fia. Tisztán, nemes egyszerűségben, testestül, lelkesül.

2016.02.12. By: Ivi, London

Fotó: Ny.Ivett

Zeneajánló: https://www.youtube.com/watch?v=vKqJe0t263A

Ismét szeretettel ajánlom az indián, Native American, dallamos és dinamikus spirituális zenéjét!

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr338396702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.